1. fejezet ...nem vagyok őrült!

Hát, ez lenne itt az első fejezet! Remélem tetszeni fog, és nem okozok, vagy okozunk nektek csalódást a bloggal kapcsolatban! +4 feliratkozó, hmm, nagyon örülünk neki! :) És kommentek is :$ Grr. :3
Jó olvasást! Puszi, Lana! xx



1.fejezet
- Te? -néztem a már ismerős alakra.
- Ebből az álomból már nem menekülünk. - ült le mellém.
- Soha? - kérdeztem félénken.
- Nem szeretsz itt lenni? - mutatott körbe a mezőn.
- Utálom, hogy reggelre eltűnik. - támasztottam meg a kezemmel a fejem.
- Elmondtad már valakinek? - bombázott újra egy kérdéssel.
- Mi ez? kibeszélő show? - pislogtam zavartan. - És te hol..? - akartam megkérdeni a lakhelyét, de közbevágott.
- Nekem mennem kell. - mondta, miközben egyre távolodott.
- Soha sem találsz meg. - hajtottam le a fejem. 
Kialvatlanul keltem ki a puha ágyamból. Nyilván nem keltem volna fel, ha nem beszélek meg találkozót Jade-el.
Egyszerűen muszáj neki elmondanom! Senki se tud arról, hogy mi zajlik le bennem, de ez most másképp lesz. Jadeben megbízhatok. Ő talán nem fog őrültnek tartani, legalábbis nagyon nagyon remélem. 
Azelőtt még sohasem beszéltem erről senkinek...hiszen ki hinne nekem?
Pszichológushoz küldenének, vagy elmegyógyintézetbe. Ami néha nekem is megfordul a fejemben, de nem vagyok őrült! Ez valóság. Úgy értem, ilyen bárkivel előfordul, nem? Persze, hogy nem.
Csak velem!

Az újságok nem sokára arról fognak cikkezni, hogy : ' A Franciaországban élő, 19 éves Grace Ross-t elmegyógyintézetbe zárták! A lány meglehetősen rossz lelki állapota miatt talán soha nem hagyhatja el az intézményt. Vigyázzanak az ilyen emberekkel, kiszámíthatatlan őrültek! ' 


***

A szekrényem előtt gubbasztottam, és egy normális ruhát kerestem a délelőtti találkozóra.
Végül egy farmer, egy fehér póló, és egy zöldes-kék zakó mellett döntöttem. Ezt az összeállítást egy elegáns cipővel kereteztem. 
Nem sokkal később elindultam a megbeszélt helyre.
Azonnal felismertem a barátnőmet. Jade gyönyörű, hosszú, szőke, hullámos haját 1000 méterről is kiszúrnám. Háttal ült nekem, így lehetőségem nyílt arra, hogy megijesszem. 

-Jade!-fogtam meg hirtelen a vállát, mire ő kicsit megugrott, majd fejét felém fordította, és egy bosszús tekintetet intézett felém
-Gracie.-nevette el magát
-Ne hívj így.-böktem oldalba 
-Mi újság veled?-kérdezte témától függetlenül
Helyet foglaltam a mellette lévő széken, és egy sóhajtás keretében kinyögtem valamit:
-Semmi érdekes. Veled?
El kellett volna neki mondanom, de most még nem. Várnom kell vele.
-Ugh...-túrt bele szőke hajába
-Jade, valami baj van? Ismerem ezt a tekintetet. Ezt a sóhajtást.
-Grace, én...most meg fogsz ölni.
-Jade, kinyögöd végre?!
-Tudom, hogy szeretsz énekelni...
-És?
-Jelentkeztem a nevedben egy tehetségkutatóra.
-H-hogy mit csináltál?!
-Sajnálom, vagyis nem, nem sajnálom. Itt az ideje, hogy meg mutasd a világnak, hogy tudsz valamit!
-De Jade! Nekem nincs tehetségem.
-Gracie, mind ketten tudjuk, hogy rettenetesen tehetséges vagy.-mosolygott magabiztosan a szőkeség
-Igen, és mikor színpadra állok lámpalázas leszek, és elájulok. Így is van elég gondom.-szaladt ki a számon a végzetes mondat
-Mégis micsoda?
-Minden.
-A meghallgatás ma délután 16:00-kor lesz.
-Nem megyek.
-De mész! Ott a helyed! Érted? A világnak meg kell tudnia, hogy ki az a Grace Ross!
'Nem a tehetségkutató miatt fogják megtudni...'-gondoltam magamban, majd fájdalmasat bólintottam
-É-és itt lesz zsűri, meg minden?
-Azt hiszem.
-És ki fog zsűrizni?
-Halvány fogalmam sincs. De most menjünk, vegyünk már neked valami normális göncöt, mert nem engedem, hogy Grace Ross-t ilyen szakadt ruhákban ismerje meg a világ.

Egy szemforgatással jeleztem nemtetszésemet, de mint mindig, Jade-et ez most sem érdekelte, megfogta a kezem, kihúzott a kávézóból, és minden butikba berángatott.

-Végeztünk már?-nyavajogtam
-Igen. Már 15:00. Most pedig, gyere el hozzám, megcsinálom a sminkedet, a hajadat, és kiválasztjuk a ruhát.
-Jade! Nem divatbemutatóra megyek, hanem énekelni. 
-Akkor sem mehetsz ilyen szakadt rongyokban.
-De én szeretek ilyen szakadt rongyokban járni.

***

Megérkeztünk a drága barátnőmhöz, ahol nem kis rendetlenség fogadott minket.
-Te jó ég, Jade. Mikor takarítottál utoljára?
-Talán...várj, had gondolkozzam. Megvan!-emelte fel mutató ujját a magasba, jelezve, hogy eszébe jutott.-Úgy 1-2 hete.
Besétáltam a konyhába, ahol nem épp a legszebb látvány fogadott. Egy valóban 1-2 hetes szendvics hevert a konyhapulton.
-Jade, ez undorító. Szerintem ennek már keze és lába is van.-néztem fintorogva a valaha ételnek nevezett, most már színekben 'pompázó' kenyérre.
-Akkor kukába vele!-nevetett
-Biztos, hogy nem nyúlok hozzá.-tettem magam elé a kezemet védekezés képen

Felsétáltam az emeletre, ahol a Jade szobája van.
-Na, találtál valamit?-jelent meg hirtelen az ajtóban
-Egy halom koszos ruhán kívül semmit.-nevettem
-Majd...kimosom. Most pedig gyerünk, kevesebb, mint egy óránk maradt. 
-Melyik műsorba is jelentkeztem tulajdonképpen?
-Talán a Star Academy France-ba.

Mialatt Jade a sminkemet csinálta, azt ecsetelme neki, hogy mennyivel jobb volt Londonban élni. Oh, hogy ezt még nem említettem? Londonban születtem, és nevelkedtem 11 éves koromig. Aztán apa itt kapott állást, és ideköltöztünk.
Sokkal jobban szerettem ott lakni. De félek visszaköltözni oda...Akkor lehet sosem találkozhatnék vele.

-Készen vagyunk.-fordított a tükör felé Jade.-Gyönyörű vagy.
-A te érdemed.-mosolyogtam rá
-Nézd.-sétált a szekrénye felé.-Erre a felsőre gondoltam.
Egy fekete, fehér mintákkal díszített, lenge felsőt lóbált a szemem előtt.
-Ez tetszik.-bólogattam.-És egy fekete nadrág?
-Tökéletes leszel.-mosolygott
-Köszönöm Jade, nagyon köszönöm.


***

Idegesen babráltam az ujjaimmal a tehetségkutató várótermébe. A sorszámom a 6.969-es volt, szóval várhattam a soromra.
-Nyugalom.-mosolygott Jade
-Grace Rosst kérjük a színpadra!-hallottam egy nő barátságtalan hangját
-Ügyes legyél.-lökött meg a barátnőm
Hátrafordultam, és tátogtam a számmal egy 'Köszönöm'-öt.


***

Itt vagyok! A Star Academy színpadán. Gracie, rajta. Nincs visszaút! Innen már nincs! Sikerülni fog! Mit veszíthetsz?!-kérdeztem, és mondogattam magamnak
-Nos, hogy hívnak?-kérdezte egy barátságos, 30 év körüli férfi
-G-Grace Ross.
-Ne félj, csak énekelj.-egy sötét hajú, fiatal nő is közbeszólt

Azt tettem, amit mondott: énekeltem.


"Plug in the mic, open the curtains,
Turn on the lights, I'm trough rehearsing
The feeling ignites, I'm in control
The crowds in the palm of my hands
All my fans stand, what is the truth?
What's an illusion?
You're shearcing for proof
But are you certain?
Whatever you see is what you get
If words paint a picture a then
I betcha I can getcha yet.

I'll make you believe in me 
I can be what you want me to be
Tonigh in the night 
Where I make you see
That I can be anything
Anything, Anything. "

-Hol voltál eddig?-nevetett a sötét hajú lány
Mosolyogtam, majd lehajtottam a fejem
-Szerintem mindenkinek ugyan az a véleménye.-nézett a társaira az egyik zsűri
-Továbbjutottál!-ordították mind az öten egyszerre
Legszívesebben sikítottam volna, de csak egy elégedett mosollyal hagytam el a színpadot.
-Oh, te jó ég, mi volt?-ugrott a nyakamba Jade
-Istenem Jade! Jade! Továbbjutottam!-ordítottam
-Tudtam.-nevetett
-Azonban...el kell mondanom valamit.