4.rész.

Sziasztok, BooBear vagyok, lehet ez elveszi a kedveteket az olvasástól, mivel az én részeimet nem olvassátok, komizzátok. De a következőt Lana hozza, ez talán boldoggá tesz titeket :) 

Társírónőm, nagyon köszöni a kommenteket. Én már nem is várok el tőletek semmit, tudom, hogy úgysem érdekelnek az én írogatásaim.  De aki elolvassa, annak jó szórakozást, és köszönöm.
Üdv: BooBear x.o.x.o.







Mi történik? Az álmom megint eltűnt. Szerte szét foszlott. Csak a hiányt, a fájdalmat, és a boldogtalanságot hagyta maga után. Az élet nem igazságos. Aki egész végig küzd, kerüli a káros dolgokat, kap egy "ajándékot". Tessék, itt egy kis elmezavar, boldogulj vele.
- Csak azt mondjátok már meg miért én? - bámultam a plafonra.
Felkaptam a ruháimat, majd a fürdőbe siettem. A markomba eresztettem a vizet, majd lemostam vele az arcom, a vízcseppek a pólómra hullottak, de ez fele annyira sem volt zavaró, mint a látvány ami elém tárult. A hátam mögül egy alak tükröződött vissza.
Mit tehet ilyenkor egy ember? Hát sikít.
- Mit keresel itt? - fordultam hátra, majd mikor megláttam Niallt meglágyultak az arcvonásaim.
- Téged. - mosolygott csábosan.
- Hogy jutottál be? - léptem közelebb, de nem tudtam megérinteni. Csak az üresség állt velem szembe, és az elmém játszott velem.
- Csak a te gondolataidban létezem,csak te tudod, hogy miként jutottam be. - halottam már képek nélkül egy hangot kiszűrődni, ami megrémített.
- Mi történik velem? - rogytam a földre könnyek között.
Először az álmok, most ez. Meddig süllyedek még? Talán segítség kellene.
- Felkeresek egy szakembert. - szedtem össze magam végre.
De, nem akarom, hogy az emberek ebben a városban ujjal mutogassanak rám, és kinevessenek. Egy ismeretlen helyen kell pszihológus után kutatnom.
A telefonom képernyőjét található számok közül kiválasztottam, amire szükségem van, és tárcsáztam.
- Szia Jamie. - vette fel az említett személy.
- Bocsi, csak az unokabátyámtól elköszönök skypeon. - mondta, majd halkan hallatszott a beszédük.
- Mikor tervezel Londonba menni? - kérdeztem, amint érzékeltem, hogy a vonalban van.
- Holnapra várnak. Jönnél? - találta el a szándékom.
- Kellene egy jegy. - tértem a lényegre.
- Én is ma akarom megvenni, gyere velem. - oldotta meg a problémámat.
- Hánykor? - tettem fel az utolsó kérdésemet.
- Fél óra múlva a parkban várlak. - mondta ki a végszavait, majd letette.

*
Pontosan érkeztem a helyre, és messziről feltűnt Jammie szőke haja.
- Hmm, gyors vagy. - dicsért.
- Alap. - válaszoltam egyszerűen.
- Gyere utánam - invitált a parktól nem messze lévő helyre.
- Két jegy kéne. - beszélt a férfihoz, úgy mint ha már régen ismerné.
- Megoldható. 50 euró lesz. - vágott vissza velősen, és rögtön az eladó.
- Add már olcsóbban. - vigyorgott kedvesen a lány.
- Talán 5 eurót engedek. - enyhült meg.
- De..- kezdett bele az új ismerősöm,amikor közbevágtam :
- Jó lesz, köszönjük. - nyomtam a kezébe a kért összeget.
- Öröm volt önökkel üzletelni hölgyeim, viszlát. - köszönt el.
Még suttogtam egy "viszlát- ot", ami a jegyüzér hallótávolságán kívül hangzott el.

- Ez mi volt? - fújtam ki a levegőt.
- Ő a dílerem. - nevetett jókedvűen a lány, majd a kikerekedett szemeim láttára folytatta - repülőjegy díler.
- Örülök. - mosolyogtam.
- Van barátod? - kérdezte sejtelmesen.
- Nincs. - adtam az egyszerű választ félvállról.
- Akkor Holnap lesz egy meglepim. - nyújtogatta a nyelvét.
- Csodás. - estem kétségbe, egész láthatóan.
- Ne fintorogj. - mosolygott, majd hozzátette - Még el kell intéznem valamit, szia. - Majd egy ölelés kíséretében, el is ment.
Hazafelé vettem az irányt. Viszont semmi kedvem sem volt újra egyedül lenni. Vagyis a sérült elmém társaságában. De ha nem pakolok, akkor ezen nem változtathatok.
Amikor a lakásomban pakolásztam, kerültem minden furcsa gondolatot. Ha csak Niall jutott eszembe, olyan gyorsan töröltem ki a fejemből, ahogyan csak lehet.
Ezzel is végeztem, mindenem rendben, és készen áll holnapra. Már csak a ma éjszakai alváson kell túl lennem.
Bármennyire nem akartam, lefeküdtem. A párnát szorongattam, és hiába próbáltam szép rétekre, nyulakra, bármire gondolni, újra ő állt előttem.
- Megrémítsz. - léptem hátrébb tőle.
- Nem szándékos. - nézett megbánóan.
- Talán már sosem leszek normális. - sóhajtottam.
- Most is az vagy. - mondta. - vagy velem együtt őrült. - tette hozzá.
- Elviselném , hogy őrült vagyok, ha közel éreznélek magamhoz, ha megérinthetnélek. - szorítottam össze a kezeimet.
- Csak tedd meg. - szorított magához. Szerettem volna , ha ez a pillanat örökké tart. Belemarkoltam a pólójába, és tervbe se vettem hogy elengedem. De lehet ő nem így gondol rám. Csak egy lány vagyok, aki idegesíti, és minden álmában ott sertepertél.
Leültünk egy fa törzséhez, és összeölelkezve töltöttük az időt. De én nem bírtam tovább, amint a gyönyörű szép szemei egy vonalba kerültek az enyémmel, megcsókoltam.  
Hála az égnek, hogy épp csengett az ébresztőm, és a kínos jelenetet nem kellett végig szenvednem. Eljött az indulás ideje.
Összeszedtem magam, majd beleraktam a táskámba a kint maradt dolgaimat.
Megfogtam a bőröndöt, és gurítani kezdtem. A repülőtérig vonszoltam magam után, a hangja kissé irritáló volt, de meg lehet szokni. Ahogy beléptem a helyiségbe, ott virított Jammie.
- Te mindig hamarabb ideérsz? - mosolyogtam egy fejrázás kíséretében.
- Ez van. - emelte maga elé a kezeit.
- Indulás. - kezdtem el sietni, ahogy hallottam a felhívást a gép indulásával kapcsolatban.

Mondhatni gyorsan eltelt az utazás ideje. Egy kissé furcsa tinédzser fiú mellett ültem, aki csak a fülhallgatójával és a laptopjával volt elfoglalva, én meg a felhőket bámultam.
- Kedves utasok kapcsolják ki a biztonsági öveket, megérkeztünk- hallottam egy női hangot, majd tettem amit kér.
Levonszoltam a csomagjaimat, majd ismerős terepen elég otthonosan mozogtam.
- hmm, Újra London. - mondtam ki, Jammie mellett állva.
- Jön a meglepetésed. - mosolygott bájosan.
Hát erre nem számítottam...